Baranya Paktum - Foglalkoztatási Szövetkezés Baranya Felzárkózásáért 2020

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap

Munkaerő-intenzitást növelő pályázat

A OFA Nonprofit Kft. kiírásának keretében mikro-, kis- és középvállalkozások 10-150 millió Ft összegig nyújthatnak be beruházási támogatásra pályázatot az innovatív munkahelyek és képzett munkaerő biztosításáért.
Munkaerő-intenzitást növelő pályázat

A OFA Nonprofit Kft. kiírásának keretében mikro-, kis- és középvállalkozások 10-150 millió Ft összegig  nyújthatnak be beruházási támogatásra pályázatot az innovatív munkahelyek és képzett munkaerő biztosításáért.

A program célja, hogy a KKV-k intenzív kapacitásbővítő és technológiai fejlesztésének támogatása által elősegítse a szektor versenyképességének és termelékenységének növelését, amely során a vállalkozás az új technológia  alkalmazása érdekében a munkavállalók képzettségi szintjét is növeli, ezáltal is elősegítve egy magasabb hozzáadott értékű termék létrehozását.

A támogatás új eszközök, gépek, technológiai rendszerek beszerzésére, az új technológia kialakításával kapcsolatos ingatlan beruházásra és immateriális javak – köztük szellemi termékek – költségeire fordítható. A támogatás maximális mértéke az Atr. 25. § (1) és (2) bekezdése szerint meghatározott mérték, de legfeljebb az összes elszámolható költség 50%-a.

A pályázaton kizárólag Magyarországon székhellyel vagy telephellyel, fiókteleppel rendelkező KKV-k pályázhatnak, melyek az alábbi vállalkozási formák egyike szerint működnek:

  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti gazdasági társaság, valamint egyes jogi személyek vállalata,
  • a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény szerinti fióktelep,
  • az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (a továbbiakban: Evectv.) szerinti egyéni vállalkozó (egyéni cég nem nyújhat be pályázatot).

Támogatható tevékenységek:

  • Beruházási projekt: pályázat alapján induló beruházás támogatható, azzal a feltétellel, hogy a támogatott beruházás nem minősül szinten tartást szolgáló eszköznek.
  • Munkahelyek bővítése, munkabér növelése: pályázó vállalja a technológiai fejlesztéssel érintett beruházást követően a beruházással érintett székhelyen/telephelyen/fióktelepen legalább 1 fő, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesít új munkahelyet legkésőbb a beruházás befejezését követő negyedéven belül. Legalább a foglalkoztatási kötelezettség végéig, vagy a technológiai fejlesztéssel érintett beruházás útján az Útmutató 5.27. pontjában foglaltak szerint a bértömeg növelését, évente 10%-os béremelést hajt végre a beruházást követő második üzleti év végéig.
  • Munkavállalók képzése: pályázó vállalja, hogy a beruházással összhangban (saját forrásból és/vagy esetlegesen elérhető egyéb pályázat segítségével) szükség esetén biztosítja a munkavállalók képzését az alkalmazott technológia (megfelelő végzettség) magas színvonalú használata érdekében.

Regionális beruházási támogatás mértéke:
A pályázat keretében a regionális beruházási támogatási jogcímen igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 10 millió Ft, maximum 150 millió Ft.

A pályázatot 2021. február 1-től 2021. március 2-ig lehet benyújtani.

A teljes pályázati kiírás elérhető: https://ofa.hu/hu/programs/munkaero-intenzitast-novelo-program




További hírek