Baranya Paktum - Foglalkoztatási Szövetkezés Baranya Felzárkózásáért 2020

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap

Új gyakornoki program pályázati felhívás

Tízmilliárd forintos keretösszeggel megjelent az Új gyakornoki program pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében.
Új gyakornoki program pályázati felhívás

Az új program szintén az Ifjúsági Garancia rendszer részeként valósul meg, a korábbi Gyakornoki program pályakezdők támogatására című felhívás tapasztalataira épülve egyszerűsített költségelszámolás alkalmazásával biztosítja a jövőben a szakképzésből kilépő fiatalok munkatapasztalathoz jutását és a támogatás aktív és hatékony felhasználását.

Az Új gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok – legfeljebb 6 ember – foglalkoztatásához, valamint a vállalati gyakornoki kapcsolattartói – két gyakornokonként maximum 1 ember – tevékenység ellátásához kapcsolódóan hat hónapon keresztül. Lehetőséget teremt továbbá megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása esetén a A Széchenyi 2020 keretében megjelent az „Új gyakornoki program” című (GINOP-5.2.4-19 kódszámú) felhívás;munkavégzés segítésével foglalkozó személy – 1 fő – foglalkoztatására. A felhívás biztosítja a gyakornoki munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítását is, amelynek költségei egyszerűsített költségelszámolás keretében a gyakornok és a vállalati gyakornoki kapcsolattartó személyi jellegű ráfordításainak 40 százalékos mértékéig elszámolhatók.

A konstrukció keretében várhatóan 12 000 gyakornok foglalkoztatása valósul meg.

A támogatási kérelmeket 2019.11.26. napján 10 órától lehet benyújtani.

Bővebb információ:

https://www.palyazat.gov.hu/a-szchenyi-2020-keretben-megjelent-az-j-gyakornoki-program-cm-ginop-524-19-kdszm-felhvs




További hírek