Baranya Paktum - Foglalkoztatási Szövetkezés Baranya Felzárkózásáért 2020

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap

OKJ-s képzést jövőre korszerűbb és hatékonyabb rendszer váltja fel

Az egész Országos Képzési Jegyzéket megszüntetik, és egy teljesen új, korszerűbb rendszert állítanak fel, melyben radikálisan csökkentik a választható szakmák számát. A hírek még jelentős átalakításról szóltak, azonban mégsem úgy alakítják át a szakképzést. Alapszakmákat ezentúl kizárólag iskolarendszerben lehet majd oktatni, a felnőttképzésben viszont nem lesz korlátozás, annyi specializáció és részszakképesítés jelenhet meg, amennyit a munkaerő¬-piaci helyzet éppen indokol.
OKJ-s képzést jövőre korszerűbb és hatékonyabb rendszer váltja fel

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az ágazat szereplőivel való egyeztetések során arra jutott, nem az a megoldás, ha a jelenlegi rendszert fazonírozzák, hanem inkább létrehoznak helyette egy teljesen új, korszerűbb struktúrát.

Pölöskei Gáborné, a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár tájékoztatója szerint az Országos Képzési Jegyzékre (OKJ) épülő rendszer elavult, ezért olyan szisztémát alakítanak ki helyette, amely jobban igazodik a gyorsan fejlődő gazdasági környezet igényeihez, hiszen a gazdasági, technológiai környezet gyors változásai következtében újabb és újabb szakmák jönnek létre. Nem várható el az iskoláktól, hogy ezt kövessék, viszont az elvárható, hogy képzéseik széles szakmai alapokat biztosítsanak a tanulóiknak az alapszakmák elsajátításakor – hívta fel a figyelmet.

A jövő évtől felálló új rendszer tehát két lábon fog állni:

1/ Lesznek az alapszakmák, amelyeket iskolarendszerben, tehát az ötéves technikumban és a hároméves szakképző iskolákban lehet majd megtanulni. Ezek a képesítések széles alaptudást biztosítanak majd.

2/ A másik csoportot pedig a rugalmasabb kereteket biztosító, rövidebb idejű, speciális szaktudást nyújtó szakmai képesítések alkotják, amelyeket kizárólag felnőttképzésben lehet oktatni.

3/ A harmadik képzési szintként továbbra is megmaradnak a céges keretek között működő, rövid ciklusú vállalati képzések is, amelyeket szintén nem korlátoz senki.

 

Az alapszakmák száma a jelenleginél valóban alacsonyabb lesz, ezek körét a gazdasági szereplők közreműködésével létrejött ágazati készségtanácsok bevonásával alakítják ki, és számuk várhatóan nem haladja majd meg a 180-at. A felnőttképzéseket, specializációkat azonban nem fogják korlátozni, hiszen a gazdaság, illetve a munkaerőpiac igényeinek megfelelően dinamikusan változhat, hogy mikor milyen képzések indítására van szükség.

A helyettes államtitkár kiemelte: az alapszakmák elsajátítására továbbra is lehetőségük lesz a felnőtteknek is, sőt ők még rövidebb idő alatt is végezhetnek. – Miután iskolarendszerben a második szakma elsajátítása eddig is ingyenes volt, és ezen nem javaslunk változtatást, így a képzés természetesen nem drágul, viszont rövidebb idő alatt lesz megtanulható.

A változást követően a felnőttek képzése rugalmasabb, korszerűbb rendszerben folyhat majd. A felnőtt képzők a közel 180 alap-szakképesítést nem oktathatják, a részszakképesítések és az egyéb szakmai képesítések oktatásába bekapcsolódhatnak, ami akár több mint ötszázféle képzést jelenthet. De ezek számát a piaci igények fogják változtatni, hiszen a szakmák specializálódnak, újabb munkakörök jelennek meg.

Az új felállás lényege, hogy az iskola a stabil alapokat adja, a felnőttképzés pedig a gyors válaszokat teremti meg az aktuális igényekre. A két rendszer így egymásra épül és hatékonyan reagál az ipar kihívásaira, valamint biztosított lesz az egész életén át tartó tanulás lehetősége.




További hírek